<< Background >>A Közösségi Facilitátorok - magányos útkereséstől a társadalmi vállalkozás projektünk címe is azt jelzi, hogy közösségek indulását, működését, fejlesztését céloztuk meg. Korábbi igényfelméréseink és kutatásaink eredménye volt, hogy egyre többen keresnek közösségeket, amihez csatlakozni tudnak. Ez az igény évről évre rohamosan nő(tt) és ez a projekt erre adott választ. Illetve számos olyan induló közösségi példát láttunk, hogy egy lelkes csapatból szerveződő közösség pár év alatt feloszlott, nem tudtak együttműködni. A projektünkkel azt szándékoztunk és szerintünk sikerült is átadni, hogy hogy lehet átgondoltan, tanulható kompetenciák fejlesztésével, természetszerű folyamatok tuadtosításával indítani, vagy hatékonyan, hosszú távon éltetni egy közösséget. Ebben atársadalmi átalakulás folyamatben a megszokott sémák, kommunikációs mintázatok megértésével és átalakításával egy újfajta együttműködési minőséget hozunk létre, ami mind a közösségi létben, mind a társas, családi környezetre is jelentős pozitív hatást tud gyakorolni. A projekttel az volt a célunk, hogy minél több fiatal, fiatalokkal foglalkozó szakember szerezzen elméleti és tapasztalati gyakorlatot, amellyel munkájukban, életükben tovább tudják ezeket hasznosítani. << Objectives >>A projekt megvalósításával elért célok:- képessé tettük a résztvevőket, hogy felismerjenek a közösségi folyamatokat, megértésk a csoportdinamika törvényszerűségeit, a sikeres együttműködés alapjait- segítettük az ökológiai válság és a társadalmi realitások összefüggéseinek megértését és a fenntartható jövőkép kialakításában a kisközösségek szerepét- lehetőséget adtunk a résztvevőknek a közösségi létélményt megtapasztalására- fejlesztettük a résztvevők facilitátori kompetenciát és terepet biztosítottunk annak gyakorlati fejlesztésére- hatásosan támogattuk közösségi kezdeményezések tervezését- eszközöket, egyéni és csoportos fejlesztési folyamatokat biztosítottunk a projekt során elindult közösségeknek, közösségi vállalkozásoknak- megerősítésítettük az- ügyközpontú, különböző társadalmi rétegeket integráló, etikus szemléletű közösségi és társadalmivállalkozások elindulásához és fennmaradásához szükséges szemléletet- olyan szellemi termékeket hoztunk létre, amelyek a résztvevőkön kívül más közösségek tudását és közösségszervező folyamait is támogatja - sikerült hátrányos helyzetű fiatalokat is bevonnunk a projektbe<< Implementation >>A projektben eredetileg tervezett tevékenységek megvalósultak, az eszközök, folyamatok fejlesztése megtörtént.- egy 7 és egy 6 napos személyes képzési folyamat- 8 hónapos online képzési folyamat- egyéni és csoportos coachingok- disszeminációs esemény közel 100 fő online és személyes jelenlétével- projekteredmények és azok kidolgozásának fejlesztői folyamataA menedzsment folyamatára tervezett tevékenységek, nemzetközi és online találkozók, illetve monitoring és folyamatos disszeminációs események.A folyamatról, résztvevőkről, projekteredményekről a www.kozossegifacilitatorok.hu oldalon találhatóak további részletek.<< Results >>- A projekt a vártnál is nagyon sikerrel zárult és számos folytatási lehetőség indult már el. (új Erasmus+ KA2 projekt , bilaterális együttműködés, nemzetközi kapcsolatrendszer a határon túli magyar kisebbségi körökben)- 40 fő résztvevő összesen 160 órás képzési folyamatban vett részt- 2 új képzési anyag, tematika a közösségfejlesztés témájában (további használatra tervezve)- 100+ fő személyes és online résztvevő a projektzáró disszeminációs alkalmon- magas szakmai kompetenciákkal dolgozó képzői csapat kialakítása (4 fő), plusz 2 junior képző bevonása, szakmai fejlesztése- projekteredmények: tudástérkép, közösségfejlesztő kártya, podcast beszámolók a tanulmányutakról, változások gyűjteménye- 8 induló közösségi projektötlet kidolgozása, amikből 4 a projekt után is közösségi vállalkozásként fejlődik tovább- a projekt időszakán és tartalmán is túlmutató weboldal létrehozása és további fenntartása a jövőbeli közösségek indulásának, tájékoztatásának, tanulási lehetőségeinek felületeként
